Expats: Angol humor PhD

Emlékeztek még erre a rovatra? Az előző posztban Orsi mesélt San Franciscóról, az egyik lehetséges következő állomásnak pedig Angliát gondolta. Most Anna elárulja, milyen ott élni.

Hol élsz, mióta vagy itt, hogy kerültél ide?

Norwichban, Kelet-Angliában. Kicsit több mint hat éve költöztünk ide. A hivatalos indoklás a PhD, de igazából csak le akartunk lépni otthonról, és ez a hely, meg ez az egyetem, a UEA (University of East Anglia – Kelet-Angliai Egyetem) tűnt a legszimpibbnek. Nem bántuk meg, bár időbe telt, mire megszoktam itt.

Mi itt a legjobb? 

Az egyetemet és a várost is nagyon megszerettem/megszerettük. Először furcsa volt egy ilyen (relatíve) kicsi városban lakni (Budapest és Párizs után), de az például szuper, hogy ha valakivel találkozni akarunk, programot szervezni, az hamar és könnyen megy. Azt is hamar megtanultuk, hogy rendkívül gyerekbarát város: ingyenes gyerekprogramok vannak a hét minden napján. Pár hetes kortól lehet őket hurcolni, és általában csak az a cél, hogy friss szülők szocializálódhassanak, aztán a kicsit nagyobb gyerekek is egymással. Minden kávézóban lehet kapni ‘babyccino’-t (felhabosított tej, opcionális kakaószórással – szerk.) kb. 30-50 pennyért, és mindenhol természetes, hogy gyerekkel is be lehet menni.

Mi a legrosszabb?

Azon kívül, hogy a család és a barátok messze vannak, a tömegközlekedés. Szerencsére még jó drága is. De tényleg, a “gyakori” buszok óránként akár négyszer is jönnek csúcsidőben, de nincs nap, hogy ne robbanjon le/maradjon ki/késsen fél órát a busz, és vasárnap megáll az élet. Amúgy nem bánnám, de nem vezetek, és egy ovis korú gyerekkel, aki évek óta nem hajlandó babakocsiba ülni, nem lehet nagyon nagy távokat gyalog megtenni.

És a legizgalmasabb?

Izé, Norwich nem a legizgalmasabb város… Nagyon kedves, és élhető, de különösen izgalmasnak nem mondanám: magát is így reklámozza ‘Norwich, a fine city’, ami szerintem tök vicces, nincsenek nagy ambíciói. Nekem személy szerint nagyon izgalmas a norwichi filharmóniai társaság (Norwich Philharmonic Society) kórusában énekelni: évente legalább három koncertet adunk, és tök jó darabokat éneklünk, de ez is elég nyugger elfoglaltság. Az igazán izgalmas progikért Londonba kell menni, pl. a Monty Pythont láttam ott a tesómmal, amikor újra összeálltak. Tavaly nyáron pedig Mark Hamill (a.k.a. Luke Skywalker) és a kedvenc zenekarom, a Kinks frontembere, Ray Davies léptek fel együtt valami zenés-beszélgetős műsorban.

Fényképezd le a kedvenc helyed, és mesélj róla!

Ez a hely nem egészen Norwichban van, hanem kb. 40 percre kocsival. Az a neve, hogy East Anglia Transport Museum. Egy szabadtéri közlekedési múzeum: régi emeletes buszok, trolibuszok és villamosok vannak kiállítva, de nem csak hogy mindbe be lehet mászni és a csengőt megcsengetni, hanem járnak is, és addig lehet menni rajtuk, míg meg nem unjuk. Van egy nagyon klassz kis ‘tea room’, jó időben pedig piknikezni lehet a füvön. A kedvencem a trabi, ami kiállítási tárgyként van kitéve! Őszintén szólva nem tudom, melyikünk a lelkesebb rajongó, a gyerekem, vagy én!

Melyik film adja vissza legjobban az itteni hangulatot? (Vagy a kedvenc helyedét)

Talán a legkézenfekvőbb Steve Coogan filmje, az Alan Partridge: Alpha Papa. Itt játszódik, itt forgatták, és meglepő módon a bemutatója is a helyi lepukkant moziban, az Anglia Square-en volt, nem Londonban. Viszont nekem ez a film csak Norwich kisvárosi proli-arcát mutatja, a multikulti, intellektuális, szerethető arcát kevésbé. Mindenesetre vicces, és pár klassz norwichi látványosság is benne van.

Legalább két, de van hogy három kultúra közt kell egyensúlyozni. Mit ad, mi a nehézség? 

A téli ünnepek elég érdekesek nálunk: a férjem holland, és ők nagyon szeretik a Mikulást (Sinterklaas), aki ugye december 6-ra virradóan jön. Viszont itt, Angliában karácsonyoztunk az elmúlt pár évben, ahol 25. az ünnep, úgyhogy végig kellett alaposan gondolni, hogy akkor konkrétan a mi családunkban ki, mikor jön, és ki, kinek, mikor hoz ajándékot.

Legnagyobb kultúrsokk?

Azt hiszem, a legelején az volt, hogy itt úgy köszönnek az emberek, hogy ‘You all right?’ (kb. ‘Minden oks?’), amire azt kell válaszolni, hogy ‘Not too bad. You?’ (‘Ja, semmi para. És Veled?’) ‘Yeah, OK.’ (‘Ja, minden oké.). Viszonylag jól bírom a nyelvet, a kultúrsokk nem ebben van, hanem a teljesen üres és felesleges körökben, amiket így futunk, tényleg mindenki kb. pont ezekkel a szavakkal. Nem ‘hello, hi, how are you’, hanem így, ez a forgatókönyv. Egyszerre volt nekem ez bizarr, zavarbaejtő, meg vicces. De aztán hamar megtanultam. Már nagyon ügyesen tudom mondani a helyi tájszólással. Fiúkhoz beszélve még egy ‘mate’-et (‘haver’) is be lehet szúrni.

Van egy 4 és fél éves kisfiad. Milyen nyelven beszél? Ti milyen nyelven beszéltek hozzá? Milyen (lesz) szerinted az identitása?

Három nyelven beszél: magyarul, hollandul és norfolkiul angolul. A férjem csak hollandul, én csak magyarul beszélek hozzá, mindenki más angolul. Érdekes kérdés ez az identitás, nem tudom igazán. Szerintem ő egy egészen angol, és hozzá még félig holland és félig magyar kisfiú. Ebben az iskolának is nagy szerepe van (itt elég korán kezdik, tavaly pre-schoolba járt, idén a reception class-ba, ami már hivatalosan is iskola).

Hol született? “Idegen nyelven” szültél? Okozott ez (plusz) nehézséget?

Norwichban született, és egy olasz lány volt a ‘midwife’ (szülésznő), de szerintem én jobban beszéltem nála angolul, úgyhogy nem volt gond. Vagyis ez nem volt gond.

Mi az, amiben nagyon más itt gyereket vállalni és nevelni, mint Magyarországon?

Egyrészt a fent említett gyerekprogramok, és általános gyerekbarát környezet (pl. sose kellett babakocsival manőverezni, mint Pesten), meg az iskola. Nekem nagyon szimpi az, ahova a kisfiam jár már második éve: körzeti állami iskola, de egyszerre kedvesek, személyesek, és iszonyú profik meg kompetensek. Nem csak a tanító nénik, hanem az összes segítő, az assistant teachertől (pedagógiai asszisztens) a karácsonyi gyerekműsor jegyszedőjéig, mindenki.

Mi az, amin a legjobban meg szoktak lepődni veled kapcsolatban?

Sokszor azon, hogy nem is vagyok angol (Nádasdy Ádám azt mondta róla, olyan a kiejtése, mint a királynőnek – szerk.), máskor meg azon, hogy humortörténetből PhD-zek. Ezekkel amúgy egész jól lehet beszélgetéseket is indítani.

Mutass nekünk egy ételt vagy italt, amellyel sehol máshol nem találkoznál!

Például a ‘Cromer crab’ (cromeri rák) helyi sajátosság: a cromeri tengerparton fogott rákot ízesítik fűszerekkel. De igazán ütős angol kaja a ‘chip butty’ is, ami sültkrumplis zsemle, és csak részegen vagy másnaposan illik fogyasztani.

By Annie Mole from London, UK – The Chip MuffinUploaded by mcld, CC BY 2.0, Link

Hol éltél még, melyik tetszett legjobban, hol tudnád magad elképzelni hosszútávon?

Budapesten kívül csak Párizsban laktam, és ott se nagyon sokáig (Erasmusos félév), de szívesen visszamennék! Londonban, azt hiszem, nem laknék – habár szeretek odamenni koncertre, programra, barátkozni, nyomaszt az ottani tempó, és mindig jólesik visszajönni Norwichba, fellélegezni. Sokszor voltam New Yorkban is, és igazából oda vágyom sokkal inkább: levegősebb, lazább, élhetőbb városnak tartom, mint Londont. Persze most bilibe lóg a kezem. De azt kérdezted, elképzelni, úgyhogy elképzeltem.

Hol van az otthon?

Norwichban, aztán Budapesten. Norwichban élek felnőttként, Pesten nosztalgiázom.

Hol nyaralsz?

Szívem szerint a Balatonon. De ha nem tudunk hazamenni nyárra, akkor Cromer, Great Yarmouth vagy valamelyik másik norfolki tengerpart is megteszi (itt most nem hallatszik a hangomon, hogy ironizálok – szóval a norfolki tengerpart nagyon klassz)!

Mi hiányzik a legjobban Magyarországról?

A barátok meg az anyukám. De ha valaki jönne hozzánk látogatóba, nyugodtan hozhat magával Túró Rudit. Meg pálinkát.

Hova tovább?

Egyelőre szeretnénk itt maradni. Jó ritmusa van itt az életünknek, és azt hiszem, mindhárman nagyjából a helyünkön vagyunk. Magyarország és Hollandia is viszonylag elérhető közelségben van, de persze mindez lehet csak vihar előtti csend: ki tudja, mi lesz a Brexit után.

+1: Mit olvasol most? Kinek ajánlanád?

Colm Tóibín Brooklyn című könyvét olvastam nemrég, utána gyorsan megnéztem a filmet is. Pont ezekről a dolgokról szól, többek közt: hogy szokjunk meg egy új helyen, hogy építsünk magunk köré a semmiből egy support network-öt, és utána mennyire sokkoló tud lenni hazamenni. Hozzám hasonló kivándoroltaknak, kivándorlást fontolgatóknak, és az ír kultúra iránt fogékonyaknak is ajánlom!