Holden Rose: Hófehér kelepce (Főnix Könyvműhely, 2016)
Howard és Nita sítáboros nyomozása a turné harmadik állomására – hozzám – érkezett. (Akinek fogalma sincs, miről van szó, itt találja a felvezető posztot.) Stílusosan: télen, szállodában olvastam a nagy részét. Az ott rekedést szerencsésen elkerültük, de volt nap, amikor nem tudtunk kimenni az eső miatt. Különös dolgok történtek; egyszer még a lift is beragadt, de szerencsére nem velünk. Annyit mondhatok, rém gyanús volt a személyzet és az összes vendég!
Liftszerelőből például kettő is jött pár perc különbséggel, és a szobaasszonyok is össze-vissza mászkáltak be, pont a mellettünk lévő raktárba! Azt hiszem, nem tett jót a nyomozás izgalma a pihenésemnek…
A nem megszokott környezet, a szokásostól eltérő csapat és a behavazódás plusz csavart adott a történetnek. Nita szertelenségét nem ellensúlyozta Gil precizitása és óvatossága, így aztán egészen vad helyzetekbe kerültek, újra és újra (és újra és …). Az írnok távollétében jobban beleláthattunk Howard és Nita barátságába, ez nagyon tetszett. A gyerek kézírás pedig most Howardé, vagyis igazából Bálinté, aki megnyerte az erre kiírt pályázatot, és rém boldog, hogy viszontláthatta a nevét és az írását is a könyvben. Nem csodálom, én is az lennék!
Kaptunk plusz mellékszereplőt Kai személyében, elvégre mégsem lehet egyedül nyomozásba kezdeni. Nem volt ott ezúttal Gil apukája mint védőháló, így ha lehet, ez a kötet a szokásosnál is izgalmasabbra sikerült. Szülők helyett remekül számíthattak viszont a tanáraikra.
Ugyanazt mondhatom, amit az eddigi Howard-sztoriknál is: izgalmas, fordulatos és szórakoztató. Már a 8-9. oldalon hangosan felnevettem, és ezt a könyvet sem tudtam letenni. Azért ne felejtsük, hogy kötekszik (22.o.) és viaszbábu (142.o.), de a lényeg, hogy ezúttal teljesen össze tudott kavarni a szerző, nem is tudtam, kire gondoljak, miközben Howard megoldotta az ügyet. Igen, lenyomott egy majdnem kilencéves. Ez van. :)
További, spoileres értékelés a molyon (természetesen spoiler-buborék alatt).
Nyerd meg!
Mától új választ adhattok a blogturné nyereményjátékában, ezzel növelve az esélyeteket. A turné végén három szerencsés választhat egy-egy könyvet a sorozatból. Válaszoljatok akár minden állomáson! Figyeljétek öt nap múlva a következő véleményt Diana Landry blogján, addig pedig érdemes körülnézni Howard Facebook oldalán.
Fülszöveg
Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és még nem tudok síelni.
Ráadásul, ahogy a dolgok állnak, ez a legkisebb gondom, mert a szállodát teljesen elzárta a külvilágtól a hó, így itt ragadtunk. Huszonkét gyerek, három tanár, négy fő személyzet, tizenkét vendég, köztük két bankrabló.
Gil azt mondja, semmi gond nem lesz, ha nem ugrálunk. De ő nincs itt, csak Nita és én, a fehérség közepén. Na, meg ez a nagy csönd.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.
[…] a számunkra. Az elmúlt hetekben már olvashattátok a Könyv extrák, a Könyvsziget, és a blueisthenewpink oldalak bloggerjeinek bejegyzéseit Howard kalandjáról, most pedig rajtunk a […]
LikeLike
By: Könyvajánló – Nyereményjáték – Holden Rose: Hófehér kelepce (Howard Matheu különös esetei #5) – Blogturné | Könyvespolcom Kincsei on Feb 15, 2017
at 11:03
[…] A harmadik állomáson a blueisthenewpink bloggere is jól szórakozott >>> […]
LikeLike
By: Howard Matheu különös esetei - detektívtörténet gyerekeknek » » Nyeményekkel zárult a Hófehér blogturné on Mar 9, 2017
at 22:55