A Moly szerint 270 könyvet olvastam ki 2017-ben, de mivel a legtöbb gyerekkönyv (a zsűrizés és a kölkök miatt is), ez csak 25 ezer oldal volt (molyoknak: nemröhög!, nem molyoknak: nem szörnyülködik!).

Az év kedvencei: a két Auster-könyv (az új és a kicsit régebbi is), Aaron Sorkin drámában is fantasztikus, az Ulysses, a Briliáns barátnőm, a Szavakkal verve, a Merre jársz, Bojangles?, A szerelemről és más démonokról és Sárbogárdi Jolán – A test angyala.

Nonfictionből a Mi lenne, ha?, gyerekkönyvek közül pedig A kisegér, aki majdnem hős lett, a Szerencsére a tej, a Labirintó, a Zen üzenetek, a Majdnem egy tucat királylány, A fiú, aki imádta a matekot, az Apufa, Kicsibácsiék, és a Lili és a bátorság voltak kiemelkedők.

Részletesen most csak a hosszabbakat:

Advertisements

…vettem részt blogturnéban

…mentem esti képzésre két gyerek mellől

…adtam el gyerekruhát

…voltam katolikus iskolában

…hoztam létre a molyon: eseményt, zónát

…szurkoltam ovis olimpián

…meséltem papírszínházat

…írattam be a gyerekemet iskolába (nem a katolikusba)

…ment a szemembe valami ovis ballagáson

…rohantam a balesetibe, ahova vitték a (kisebbik) gyerekemet

Mert az ásokról úgysem lehet. Komolyan, minden iskolakezdő mesekönyvben bések az elsősök. Nem tudom, hogy ezt az osztályt menőbbnek érzik-e a szerzők vagy kompenzálni akarják őket, amiért nem ások, mindenesetre még az évnyitó sem volt meg, és az én leendő elsősömben máris kezdenek negatív érzések megfogalmazódni a bésekkel kapcsolatban, egyszerűen azért, mert csak róluk írtak meséket. Nem hiszitek? Itt van például

Premier előtti vetítésen jártunk a Puskin moziban, vegyes érzésekkel távoztunk: a hétéves abszolút lelkesen, én kissé csalódottan. Akárhonnan nézem ugyanis, ezek bizony a tévében leadott epizódok, egymás után pakolva. A tizenegy részből kettőt láttunk a YouTube-on, a többit olvastuk. Így az újdonságélményt a most megjelent könyv egyik története, A láthatatlan rét szolgáltatta, valamint az epizódok közé beszúrt egy-két kiszólás. Na és persze a filmen jobban működő gegek (pl Bélabá fiatalkora filmen). Szeretem a kuflikat, de örülök, hogy ezért nem adtam ki pénzt. Még akkor sem, ha kaptunk kuflis foglalkoztatót és kuflis lufikat.

@csgabi kihívására itt is, hogy ne csak a molyon válaszoljak :) (És mert nagyon elhanyagoltam a blogot. Próbálok időt varázsolni, becsszó!)

1. Nyáron mindenkinek kicsivel több szabad ideje van, ezért az új könyvek mellett előkerülnek már a régen olvasott regények is, egy kis nosztalgia erejéig. Te melyik könyvet olvastad a legtöbbször?

(Nyáron mindenkinek több ideje van? Ez nem a gyerekeseknek szól, ugye? :D)

Nem vagyok egy nagy újraolvasó (mesekönyveket leszámítva, de azokat nem én kérem minden este), de A kis herceget már biztosan többször olvastam. Azt hiszem, mindig kicsit többet ad. Vagy kicsit mást. Érdemes.

2. Ha nyár, akkor kötelező olvasmány, vagy tipikus nyári olvasmányok? Ha már nem jársz iskolába, akkor értelmezd úgy a választ, amikor még iskolába jártál!

[magyarul itt]

It’s been Bloomsday! A perfect day to start or finish James Joyce’s Ulysses! yes I say yes I did Yes. Today. (Had to wait a few days to be able to finish on Bloomsday. Now, that was harder than any tough part to read.)

This book is everything. I mean, everything. It is poetry, it’s drama, it’s prose, and quite a number of styles of that. You will find bills, sheet music, news with headlines. There’s a birth and there’s a funeral. There’s flirting and there’s sex. Also, babies, children, priests and a sailor(?), science and religion(s), men, women, and gravediggers.

Tudom, mostanában keveset írok (de az milyen! Hah.). Az egyik időigényes feladat, amire a nemblogolást fogom, a magyar gyermekirodalom 2016-os (bőséges) termésének zsűrizése. Mától nyilvános, és molyoknak szavazható is a zsűri tízes listája. Van közte segítő mese, érzékenyítő, modern klasszikusok (vagy klasszikus modernek), és egészen egyedi hangulatúak is. Annyira szuperek, hogy még én sem tudom, melyikre fogok végül szavazni!

“Oh.My.God. Philip Zimbardo Budapesten!” – reagáltam pár évvel ezelőtt. Mondanám, hogy mivel azóta gyakran jön, ez változott, de nem. És nem is csak én vagyok így vele. Teltház és vastaps fogadta hétfő este az ELTE Gólyavárban. Szombat délelőtt a Prezi iskolájában lehetett még elcsípni, ezt élőben közvetítették, és itt újranézhető (a hangminőség nem az igazi, de talán érthető).

Már bottal jön, nem kezdi az előadást tánccal, mint három éve a Pszinapszison, de még mindig nagyon olasz. Igazi sztár, és élvezi. A szeme vakítóan kék, a dedikálásra váró sorra azt mondja, el sem hiszi, az i betűre szívecskét rajzol, ha valakin érdekes tetoválást vagy nyakláncot lát, azzal elbeszélget, puszit ad, szelfizik, a hivatalos fotókhoz grimaszol, bohóckodik. Remek humorú, szórakoztató előadó.

A hétfői program

Amikor az ember rájön, hogy már húsz évvel ezelőtt is azt csinálta, amit most…

A nagy KonMari-pakolásban a papíroknál tartok. Nagyon régiek is vannak. De tényleg, nagyon régiek. A nyolc évesen írt “könyvemet” (versikék és mesék) most hagyjuk, de erre nem számítottam. Általános iskolai molyolás bizonyítékára bukkantam:

Analóg moly a ’90-es és a 2010-es évekből

Végre eljött a minden évben nagyon várt Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivááál! Mivel kb. 15 programunk lett volna 22-én, elég későn értünk ki, két gyerekkel, egy férjjel. Az első sokk akkor ért, amikor át kellett verekednünk magunkat a bibliofilekétől jelentősen eltérő jellegű tömegen, amely a könyvesre zsúfolt másik feszt, a Beer&Burger közönsége volt. Orrunkban kavarodó illatokkal, csorgó nyállal érkeztünk a Millenáris mittoménmelyik épületéhez, ahol a második sokk ért. Olyannyira, hogy majdnem ki is fordultunk, mikor megláttuk, hogy kilométeres sor kígyózik valahonnan a felnőtt részlegtől, a ruhatárak előtt végig, legalább a mosdókig, ha nem tovább. Hamar kiderítettük azonban, hogy idén nincs levásárolható jegy, nem azért, és nem is a sima bejutásért állnak sorban a népek, hanem valakinek az aláírásáért. Annyira megkönnyebbültem, hogy meg sem kérdeztem, kit szeretnek ennyire, de utólagos molyos infók alapján