Szavazzunk a Molyon 2015 legjobb magyar gyerekkönyvére! A zsűri már kiválasztotta a tavaly megjelentek közül a – szerintük – legjobb tízet, és a közönségszavazás október 7-ig nyitva áll (regisztrált molyoknak). Az talán sejthető is, hogy nem átlagos mesekönyvek kerültek a top 10-be. A mai posztban a lista kisebbeknek (is) való öt könyve következik:
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli! (Pagony, 2015)
Legyen! Valami érthetetlen okból azt hittem, az alaphelyzet újdonsága nélkül ki fog fújni a kufli-sztori, de egyáltalán nem. Ez talán még jobb volt, mint az előző két rész. Az Ovis úgy hozta oda, hogy „ezt olvassuk, ez vicces!”. Általában utálom a (direkt) rossz helyesírásos leveleket (igen, még Rejtőnél is), borzasztóan idegesítenek. Itt viszont nem, csak azért volt nehéz olvasni, mert nagyon röhögtem közben. A rajzok is mintha egyre viccesebbek lennének, ha ez egyáltalán lehetséges. (Aki még nem ismeri Dániel András rajzait, annak először is mars a könyvtárba vagy könyvesboltba, mert ezt pótolni kell. Másodszor pedig elárulom, hogy tele van minden oldal apró, vicces részletekkel. Teljesen el lehet veszni bennük. Mint egy felnőtt böngésző. Na jó, gyereknek is vicces.) Tetszik, hogy fejlődött a történetmesélés, ez a két történet (annyi van egy kötetben) már tanított is valamit.
Vadadi Adrienn: Alma utca 22. (Pagony, 2015)
A másik kedvencem a kisebbeknek is ajánlott kategóriából – ki gondolná? – szintén a Pagonynál jelent meg. Végre egy hiteles gyerekhang! Jól követhető történet, csupa szerethető karakterrel (kivéve persze Csúnya nénit, de még benne is elcsípjük egyszer-kétszer a kedvességet). Kedves epizódok egy társasházból, szomszéd gyerekekkel, gondnokkal, és kiabálós nénivel. Végre az is a helyén van, hogy melyik felnőtt hol van, meddig csatangolhatnak a gyerekek. Ha nagyon akarok kötözködni, találok benne egyetlen apró hibát (az óvodásnak nem kell metrójegyet venni, akkor sem, ha hatéves), és talán négy elütést, összesen. Azért volt furcsa (és időnként fájó) olvasni, mert nekünk is volt egy Nanink, aki nem nagyi és nem mami (nekem viszont az anyukám), sőt, Balatonfenyvesünk is (bár az a másik ágon). Erről persze nem a könyv tehet, gyakorlatilag hibátlan. Ráadásul kétszer is felhozza, milyen a gyereknek, amikor a szülők veszekednek. Szívszorító, de finom figyelmeztetés, semmi sz@ranyázás.
Gryllus Vilmos: Mókus, mókus, mit csinálsz? (Pagony, 2015)
Még egy Pagony-könyv, és nem kellett csalódnom. Nagyon szép kis kötet, jó kézbe venni. Szépek a rajzok is: jó volt valósághű növényeket, állatokat látni a változatosság kedvéért. A versek kedvesek, dallamosak, szépek. Tetszett a Kicsinek és az Ovisnak is (a Kicsinek jobban). Azt hiszem, meg fogják kapni mások is ajándékba (magunknak már beszereztem egy példányt).
Miklya Zsolt: Végtelen sál (Móra, 2015)
A lista másik verses kötetében az illusztrációk jobban tetszettek, mint a szöveg. Nagyon szépek a kétoldalas képek, ötletesen illeszkednek a két különböző vershez. Egy részlet itt, egy másik ott, mégis egységes. A versek viszont elég vegyesek. A legelső, ‘Karimaálom’ például nagyon tetszett. Egyszerű, és benne van a gyermeki varázslat is. Másoknál inkább az volt az érzésem, hogy csak összedobott pár szót: rímel, nesze, versike. Vannak gyerekversekre emlékeztetők, ahol megvan a gyermeki hang, és a felnőtt világot – jobban mint szeretnénk – értő szív.
Nagyon vegyes stílusban is. A mai, játékos versek váltakoznak a régies, rém költői darabokkal. A ritmus szinte mindig nagyon rendben van (már az is valami). Tetszenek az elrejtett, valós információk: a Holdnál, hogy a Nap az ő (szeme) fénye. A Brokkoliéneket pedig simán meg lehet tanulni biológia órára. Egyébként is jópofa, eredeti.
Nem szeretem viszont, ha szándékosan rossz a helyesírás, mert úgy jön ki a ritmus (“vonatsinek” – 11.old., “búj” 20. old.). Ráadásul volt, aminek még ilyen oka sem volt: “hagy legyen” (28. old.). Itt abba is akartam hagyni. Az olyan fordulatok, mint “a pók halott”, vagy hogy az a tanulság, hogy a kis seszínű királylány nem érdekel senkit, megpróbál semmi lenni, nálam kiverték a biztosítékot. Na jó, leginkább a “hagy legyen”. Móóóóra! Legalább egy korrektort!
Végül egy különleges könyv a Ringató mozgalomtól:
Gáll Viktória Emese: A gazdi zenész (Kolibri, 2015)
Mesének nem annyira mese, de nem is száraz ismeretterjesztés. Nagyon tetszett, hogy tele van hanggal a történet: nem csak a hangszerek szólalnak meg, hanem csörög a kulcs, zötyög a vonat, csobog a víz. Látjuk a különböző zeneszerszámokat a leírás és a rajzok alapján, halljuk a hangjukat a mellékelt lemezen, de még szagoljuk és tapintjuk is, hála a kíváncsi főszereplő kutyusnak. A Kicsi rögtön odavolt a mellékletért, imádja a zenét. Követelte, hogy újra és újra indítsuk el a CD-t. Az Ovisnak viszont először egyáltalán nem tetszett a zene, de a mesével megszerette, és már ő kérte, hogy ezt olvassuk, és hallgassuk hozzá a lemezt. Ilyeneket tud ez a könyv. Inkább kedves történettel kísért ismeretterjesztő, mint mese, de annak nagyon jó, és hiánypótló.
Ebből a csapatból nálam a kuflik nyertek. Hamarosan hozom a nagyobbaknak való ötöt is!
[…] héten a lista kisebbeknek (is) való öt könyvéről írtam, most pedig a nagyobbaknak, kb. 8 éven felülieknek valók következnek. Egy a témája miatt nem […]
LikeLike
By: Olvassunk… és szavazzunk: gyerekkönyvek, 2015 – nagyobbaknak | blueisthenewpink on Sep 27, 2016
at 00:09