Posted by: bluelion | September 20, 2016

Olvassunk… nekünk csak ennyit kell kibírni

amnesty

Maros András – Parti Nagy Lajos – Karafiáth Orsolya – Dragomán György – Gerlóczy Márton – Tasnádi István – Vámos Miklós – Kemény Zsófi – Simon Márton – Kiss Tibor Noé: Tíz igaz történet (Libri, 2015)

Az Amnesty International kiadványa rövid, de ütős (gyomorszájon). Igen jó a névsor, és a legtöbb írás – rövidsége ellenére – egészen közel hozza a történetet, kényelmetlenül közel. Olyan könyv ez, amelytől szorosabban ölelem a mellettem szuszogó gyerekeket. Kihúzza a lábam alól a talajt, és kilök a fogódzó nélküli, végtelen sötétségbe. Arra gondoltam, úgy tudok mégis megkapaszkodni, ha utánanézek, mi történt azóta a szereplőkkel. Az első keresési eredmény úgy szakította fel belőlem a megkönnyebbülést, mintha az én gyerekem élete múlt volna rajta. Még a színeket is visszaadta a világnak. Mert több a jó ember, mint a gonosz. Ugye?

[spoiler veszély]Nem mindegyik írásnak sikerült elérnie ugyanazt a hatást, de kellett tartanom egy szünetet az olvasásban, mert túl nagy volt a lelki teher. Pedig nekem csak olvasnom kellett, nem átélni. A nagy fellélegzést az első történetben szereplő Moses Akatugba sorsa jelentette: az Amnesty International nyomásának hála kegyelmet kapott, és 2015. június 2-án kiszabadult a börtönből! A további kilenc eset aktuális állását a címek mellé írtam. Van, akiről nincs hír, van, akinél nincs változás, de több sikert is elkönyvelhet az AI.

1. Maros András: Moses

2. Parti Nagy Lajos: Ezer szempillaRaif Badawiért még mindig tart a petíció

3. Karafiáth Orsolya: Hallgatók – a dél-afrikai Mkhondóban már a hét minden napján van terhesgondozás – a korábbi heti két nappal szemben

4. Dragomán György: TitkokChelsea Manning még mindig börtönben ül, és idén július elején megpróbálta megölni magát – ezért fegyelmi eljárást indítottak ellene.

5. Gerlóczy Márton: SzerencseElítélték a Jerryme Corre-t megkínzó egyik rendőrt!

6. Tasnádi István: Shopping and Bullying – Paraskevi Kokoni és unokaöccse támadóit szintén elítélték.

7. Vámos Miklós: Ötezer gyertya – Liu Pingről nincs új hír

8. Kemény Zsófi: Aludj, nem alszom – Daniel Quintero úgy tűnik, szabadon mozoghat, de az igazság elveszett.

9. Simon Márton: Sok – Erkin Musaevről sincs újabb információ

10. Kis Tibor Noé: F, mint férfi – John Jeanette N, mint nő lesz (mondjuk az útlevélben az F mint female :))

Ezek a történetek ijesztőek, mert ahogy Simon Márton fogalmazta, “nem az számít, hogy a szomszédban történik-e, ami, vagy a világ túlsó felén, hanem az, hogy ilyesmi egyáltalán történhet. Ugyanis akkor itt is és mindenhol előbb-utóbb ugyanúgy meg fog alkalomadtán, efelől ne nagyon legyenek kétségeink.”. Az a történet jutott eszembe, amelyben egy kendőt viselő édesanyát és gyermekeit szidalmazták egy vasúti pályaudvar jegypénztáránál, amíg hátra nem fordult, hogy a gyűlölködő tömegre ordítsa: “Rákos vagyok, nem bevándorló!”. Vajon mennyi választotta el attól, hogy fizikailag is bántalmazzák, ne “csak” szavakkal? Mit érzett, mit éreztek a mellette álló gyerekei? Ki merne segíteni, kiállni mellette? Ez itt történt, most, Magyarországon. (Ha esetleg nem történt, történhetett volna.)

És Parti Nagy, aki John Donne-t idéz, természetesen. Hiszen “[s]enki sem különálló sziget”. Ne hagyjunk hát senkit magára!

Például így:

http://www.amnesty.hu/

és/vagy így:

http://www.hosoktere.org/

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Categories

Italophilia

Stories of My Italian Journey & More..!

About Words - Cambridge Dictionaries Online blog

Commenting on developments in the English language

intentionally_blonde

on discovering the world and sharing her best tips with you

hitchhikingthe7seas

Hitchhiking sailing boats around the world. Live bog! -- Hajóstoppal egy föld körüli úton. Élő blog!

Exploding Steamboats

The Official Chris Pontius Blog

The Book Crunch

A blog for book fanatics!

MűvészTér

Művésztér Egyesület honlapja

International Book Giving Day 2017

Give a book on Valentine's Day

kultúrlény

Kultúra minden mennyiségben

adoptingjames

Read our Mission. Find out how you can help us adopt James.

Olvass bele

A KULTÚRAKIRAKAT

Brent Libraries Blog

Welcome to the Brent Libraries Blog. Here you can read book reviews, find out about Brent reading group and events and much much more!

bookowly

bookowly

AnitaKomuves

International reporting, data journalism, digital media

Bébi, pszichó & más

Életképek, ötletek, megfigyelések

A year of reading the world

196 countries, countless stories...

Raising My Rainbow

Adventures in raising a fabulously gender creative son.

%d bloggers like this: